Út a szobatisztaságig

A szobatisztaság egy olyan készség, amelyet a gyermeknek meg kell tanulnia. A legjobb ha hagyjuk, hogy a gyermek a saját tempójában kezdje el, nem pedig ráerőltetve. A türelem meghozza majd a gyümölcsét, még ha az odáig vezető út hosszúnak is tűnik.

A gyerekek akkor lesznek képesek a vizeletet és székletet visszatartani, amikor fizikailag érettek erre, és amikor belső késztetésből szeretnének tisztán és szárazon maradni. Minden gyermek más-más ütemben fejlődik, így nem éri meg őket egymáshoz hasonlítani.

  • 1 éves korra a gyermekek többsége már nem kakil be éjszaka
  • 2 éves korra néhány gyerek már száraz tud maradni napközben, de ez még mindig viszonylag korai
  • 3 éves korra 10/9 gyermek már a hét legtöbb napján szobatiszta - bár még előfordulhatnak apró balesetek, amikor zaklatottak vagy izgatottak
  • 4 éves korra a gyermekek általában már kivétel nélkül szobatiszták

Éjszakánként nehezebb szobatisztának lenniük. 3 éves korukra hiába szobatiszták, még előfordulhat (akár néha öt évesen is), hogy előfordulnak éjjeli bepisilések.

Mikor alkalmas elkezdeni a szobatisztaságra tanítást?

Ne felejtsük el, hogy a gyermeket nem szabad rákényszeríteni! Ha nem állnak még készen rá, akkor nem fogjuk tudni őket rábírni arra, hogy használják a bilit. Eljön majd a maga ideje, amikor maguktól is szeretnének szobatiszták lenni - pelusban például egyik gyerek sem akar majd iskolába menni. :)

A legtöbb szülő 2-2,5 éves kor körül szeretné szobatisztaságra tanítani a gyereket, de nincs tökéletes időzítés! Néhányan könnyebben találják nyárra időzíteni, hiszen ilyenkor kevesebb a ruha amit le kell venni és gyorsabban megszáradnak a kimosott ruhák is.

Próbáld meg úgy időzíteni, hogy semmilyen más nagy változás ne történjen a családod napirendjében, a szokásos rutinban. Fontos az állandóság, hogy ne zavarjuk össze a gyermeket.

Ha elmentek valahova, vigyétek magatokkal a bilit, így a gyermek megérti, hogy hova szeretnéd ha a dolgát végezné. Győződj meg róla, hogy minden személy, aki a gyermekeddel tölt időt, vagy vigyáz rá ugyanolyan módszert használjon a bilire szoktatásban.

Vannak jelek, amelyek arra utalnak, hogy a gyermeked már készen áll a szobatisztaságra:

  • amikor már tudják, hogy a pelusuk nedves vagy koszos
  • észreveszik, hogy éppen pisilnek, és talán már szólnak is róla
  • két peluscsere között legalább egy óra eltelik (ha kevesebb, akkor valószínűleg megbukik a tervünk, vagy nagyon nehéz munka lesz)
  • kifejezik azzal, hogy pisilniük kell ha félrevonulnak valami csendes vagy eldugott helyre
  • tudják, hogy pisilniük kell és jelzik is

A bilire szoktatás általában gyorsabb, ha a gyermeked az utolsó pontnál tart, mielőtt elkezded. Ha hamarabb elkezded akkor sokkal több balesettel járhat.

Készüljetek fel!

A bili használata újdonság lesz a gyermek számára, úgyhogy érdemes őket hozzászoktatni a gondolathoz.

Beszélgess a gyermekeddel pelus csere közben, hogy megértse, mit jelent a pisi és kaki, és mit jelent, ha koszos lesz a pelus. Ha mindig a fürdőszobában cseréled ki a pelenkáját, akkor meg fogja tanulni, hogy mindig arra a helyre járnak az emberek ha dolguk van. Ha néha ők húzhatják le a wc-t, és együtt mostok kezet, az segíthet megérteni a folyamatot.

Megfigyelheted, hogy a gyermeked boldog-e, hogy a bilit használja ha egy pillanatra ráülteted. Csak azért, hogy kezdjék megszokni.

Hogyan lássunk hozzá?

A bilit a fürdőszobában tartsuk. Ha az emeleten van, akkor tartsunk egy másik bilit a földszinten is, amelyet a gyermek könnyen meg tud közelíteni. Az a lényeg, hogy a mindennapok részévé váljon, hogy a bilire ül.

Bátorítsd arra, hogy étkezések után üljön rá, mert az étel elfogyasztása gyakran előidézi az érzést, hogy kakilniuk kell. Ha egy könyvet vagy játékot adunk nekik közben oda, az megkönnyítheti, hogy tovább üljön rajta.

Ha általában minden nap ugyanabban az időben kakil, akkor vegyük le a pelenkájukat és ajánljuk fel, hogy üljenek inkább a bilire. Ha a gyermeked egy kicsit is tiltakozik az ötlet ellen, akkor tegyük vissza rá a pelenkát és még egy pár hétig hagyjuk rajta mielőtt újra megpróbálnánk.

Bátorítani őket arra, hogy használják a bilit pisiléshez megnöveli az önbizalmukat majd a kakiláshoz is.

Ahogy a gyereked már tudja, hogy mikor kell pisilnie, bátorítsd őket, hogy használják a bilit hozzá. Ha baleset csúszik be, akkor töröld fel és várd ki a következő alkalmat. Időbe fog telni, hogy megtanulják visszatartani.

Ha nem csinálsz belőle nagy ügyet, hogy baleset történt, akkor nem fognak szégyenkezni vagy szorongani, és a következő alkalommal sokkal nagyobb eséllyel lesznek sikeresek.

Olyan ruhákba öltöztessük, amelyeket könnyű le és felvenni, kerüljük a cipzárakat és gombokat.

Nagyon boldog lesz majd, ha sikerült nekik. Egy kis dicséret tőled nagyon motiválni fogja őt a következő alkalomnál is. Elég nehéz megtalálni az egyensúlyt aközött, hogy tényleg csak egy kis dicséret legyen és ne csináljunk belőle nagy ügyet. Ne jutalmazzunk például édességgel, de matricás táblázatot érdemes lehet vezetnünk.

Mosható pelusok

A mosható pelus használata hasznos lehet, hiszen magabiztosságot adhat a gyermeknek, hogy pelenka helyett most olyan alsót hord, mint a nagyok. Nem szívják fel annyira a nedvességet, mint a hagyományos pelenkák, így hamarabb megérzi majd a gyermek, ha bepisilt.

A mosható pelusok használata egy lépés a hagyományos bugyik felé. Bátorítsd a gyermeket, hogy tartsák tisztán ezt azzal, hogy a bilit használják.

Éjszakai bilire szoktatás

Először bizonyosodj meg róla, hogy nappal már szobatiszta, mielőtt éjszaka is elkezded erre szoktatni.

Ha a gyermeked pelusa száraz, vagy éppen csak nedves egymást követő pár reggel, akkor már készen állhat arra, hogy éjszaka is szobatiszta legyen.

A lefekvés előtt az utolsó dolog az legyen, hogy megkérdezed tőle, hogy szeretné-e használni a bilit. Mindenképpen könnyen elérhető helyen legyen a bili ahhoz, ahol alszik. Van rá esély, hogy történik pár baleset, úgyhogy érdemes vízálló huzatot a matracra húzni.

Csak úgy, mint a nappali szobatisztaságra szoktatásnál, itt is fontosak az apró dicséretek, biztatások. Ha nem alakulnak jól a dolgok, akkor még egy kicsit használjunk éjszakára pelust, és néhány hét múlva próbálkozzunk újra.

Bili helyett wc

Néhány gyermek hamarabb kezdi el a wc-t használni, mint a bilit. A gyermek méretre állítható wc ülésekkel biztonságosabbá tehetjük számukra a wc használatát. Érdemes lehet egy fellépőt is odakészíteni, amire a lábukat rakhatják közben.

Featured products

kismama párna, szoptatós párna, terhes párna, szoptatós párna használata, kismama ölelő párna, Egyszínű - fehérkismama párna, szoptatós párna, terhes párna, szoptatós párna használata, kismama ölelő párna, Egyszínű - csokoládé
Mommies.hu Mommies Kismama Párna - Szoptató Párna
Akciós ár14 999 Ft-tól Normál ár22 999 Ft
Hordozókendő, Rugalmas Hordozókendő, Babahordozó, Babahordozás, Hordozókendő használata, pirosHordozókendő, Rugalmas Hordozókendő, Babahordozó, Babahordozás, Hordozókendő használata, szürke
Mommies.hu Babóca Hordozókendő - Babahordozó
Akciós ár11 999 Ft-tól Normál ár17 999 Ft
4in1 Multifunkciós Tricikli - Sárga - Standard4in1 Multifunkciós Tricikli - Sárga - Tolókarral
Mommies.hu 4in1 Multifunkciós Tricikli
Akciós ár27 999 Ft-tól Normál ár39 999 Ft

Neked ajánlott termékek

Tovább a termékekhez
38% kedvezmény
Babóca Borostyános BabapárnaBabóca Borostyános Babapárna
Mommies.hu Babóca Borostyános Babapárna
Akciós ár4 999 Ft Normál ár7 999 Ft
35% kedvezmény
kismama párna, szoptatós párna, terhes párna, szoptatós párna használata, kismama ölelő párna, Egyszínű - fehérkismama párna, szoptatós párna, terhes párna, szoptatós párna használata, kismama ölelő párna, Egyszínű - csokoládé
Mommies.hu Mommies Kismama Párna - Szoptató Párna
Akciós ár14 999 Ft-tól Normál ár22 999 Ft
31% kedvezmény
Benti Ayres-Terápiás Függő HintaBenti Ayres-Terápiás Függő Hinta
Mommies.hu Benti Ayres-Terápiás Függő Hinta
Akciós ár10 999 Ft-tól Normál ár15 999 Ft
33% kedvezmény
Hordozókendő, Rugalmas Hordozókendő, Babahordozó, Babahordozás, Hordozókendő használata, pirosHordozókendő, Rugalmas Hordozókendő, Babahordozó, Babahordozás, Hordozókendő használata, szürke
Mommies.hu Babóca Hordozókendő - Babahordozó
Akciós ár11 999 Ft-tól Normál ár17 999 Ft
20% kedvezmény
kismama párna, pillangó kismama párna, szoptatós párna, terhes párna, szoptatós párna használata, Hamvas lilaPillangó Kismama Párna
Mommies.hu Pillangó Kismama Párna
Akciós ár11 999 Ft Normál ár14 999 Ft
49% kedvezmény
Buildmaster Kreatívasztal - Multifunkcionális Asztal ÉpítőkockákkalBuildmaster Kreatívasztal - Multifunkcionális Asztal Építőkockákkal
Mommies.hu Buildmaster Kreatívasztal - Multifunkcionális Asztal
Akciós ár17 999 Ft-tól Normál ár34 999 Ft
43% kedvezmény
Rugalmas KanapéhuzatRugalmas Kanapéhuzat
Mommies.hu Rugalmas Kanapéhuzat
Akciós ár7 999 Ft-tól Normál ár13 999 Ft
33% kedvezmény
Mommies Natura Borsmentás Légzéskönnyítő GyógypárnaMommies Natura Borsmentás Légzéskönnyítő Gyógypárna
25% kedvezmény
Ergonomikus Babahordozó, 3 pozíciós Ergonomikus Babahordozó, ZöldErgonomikus Babahordozó, 3 pozíciós Ergonomikus Babahordozó, Kék
Mommies.hu Ergonomikus Babahordozó
Akciós ár14 999 Ft Normál ár19 999 Ft
30% kedvezmény
4in1 Multifunkciós Tricikli - Sárga - Standard4in1 Multifunkciós Tricikli - Sárga - Tolókarral
Mommies.hu 4in1 Multifunkciós Tricikli
Akciós ár27 999 Ft-tól Normál ár39 999 Ft
33% kedvezmény
Babóca Zenélő JátszószőnyegBabóca Zenélő Játszószőnyeg
Mommies.hu Babóca Zenélő Játszószőnyeg
Akciós ár11 999 Ft Normál ár17 999 Ft
32% kedvezmény
CsodaKuckó Függő CsepphintaCsodaKuckó Függő Csepphinta
Mommies.hu CsodaKuckó Függő Csepphinta
Akciós ár16 999 Ft-tól Normál ár24 999 Ft