A Montessori módszer titka

A Montessori szemléletben kialakított fejlesztési módszertan alapelve: a gyermek tisztelete. Korunk egyik legjelentősebb nevelési paradigmája szerint a gyermek fejlődésének kulcsa az olyan technikák és eszközök alkalmazásában rejlik, amelyekben a gyermek örömét leli, és ami által a világot felszabadult kíváncsisággal fedezheti fel.

Maria Montessori a XX. század elismert olasz orvosa, pedagógusa, pszichológusa. Karrierje során a tudományos ranglétra összes fokozatát bejárta, tudását és tapasztalatait végül egyedi pedagógia stratégiájában ötvözte. A Montessori módszer a gyermek tiszteletére épül, ezt szem előtt tartva a kicsiket partnerként, kíváncsi és tudásra fogékony lényként kezeli. Ebből fakadóan a fejlesztés során a tárgyi tudás elsajátítása helyett a tapasztalati tanulásra helyezi a fókuszt, középpontba állítja a motiváció felébresztését és a kreativitás kibontakoztatását. 


Montessori pályafutása során rendkívül sok, ma is használatos nevelési szabályt alkotott meg: ő volt az első, aki a gyermekek méreteihez igazodó bútorokkal szerelte fel az óvodákat, szabadon hozzáférhetővé tette a játékokat az óvodások számára (ami a XX. század elején forradalmi intézkedésnek számított), az ő nevéhez fűződik az élményalapú fejlődést generáló eszközök (Montessori játékok) használatának bevezetése is. 

Mi az a Montessori-nevelés?


A Montessori alapelvek saját és gyermekünk életében való alkalmazása valójában egy szemléletmód elsajátítását és alkalmazását takarják.

Asszertív szülői szerep kialakítása - szülőként fontos elfogadnunk azt, hogy gyermekünk és mi magunk is hibázunk néha. Ennek korrigálása azonban nem a szidalmazásban vagy a kritikus megbélyegzésben rejlik, hanem a támogató, megbocsájtó fejlődésben. Senki sem tud tökéletes lenni, de képes lehet hibáinak megértő elfogadására.


A Montessori-alapelvek megismerése - a Maria Montessori által kialakított nevelési módszertan a gyermek tiszteletét és autonómiáját, a pozitív hibakultúrát helyezi a középpontba.

A Montessori-környezet kialakítása - a módszertan a mentális keretek meghatározása mellett nagy hangsúlyt fektet az ehhez illeszkedő fizikai környezet kialakítására. A térben hozzáférhetővé kell tenni a gyermek életkorának megfelelő tárgyakat, amelyek az ő kíváncsiságát felébresztve fejlesztik különböző készségeit. 

Mik azok a Montessori játékok?

Montessori egyik alapelve szerint minden gyermekben genetikailag kódolt a kíváncsiság és a cselekvési vágy. Fejlődésének kulcsa a környezet, amely ideális esetben a benne rejlő felfedezési szándékot erre alkalmas eszközök segítségével ösztönzi. 


A világhírű pedagógus, orvos szerint az ezt lehetővé tevő környezet biztosítása a szülő/nevelő feladata. A Montessori játékok jellemzően színes, feltűnő tárgyak, amelyek kíváncsivá és cselekvővé teszik a gyermekeket, funkciójuk minden esetben sokrétű. 

Milyen területek fejlesztésére alkalmasak a Montessori játékok? 



A Montessori eszközök használata rengeteg olyan képesség fejlesztésében is segítséget nyújt, amely talán a fent említettekhez képest kevésbé szembetűnő, hosszú távon azonban a gyermek iskolai, majd felnőttkori sikerességének kulcsa lehet: 
  • problémamegoldás 
  • feladattudat
  • kudarctűrés
  • kíváncsiság
  • önállóság 
  • koncentráció 
  • kitartás
Az eszközök rendszerint sokoldalúan használhatóak, ebből fakadóan az általuk fejlesztett területek is sokrétűek: 
  • a színek és formák megismertetése
  • szenzomotoros koordináció fejlesztése 
  • finommotorikus képességek erősítése
  • soralkotás, sorritmus megértéséhez kapcsolódó készségek fejlesztése 
  • logikai, matematikai tudás

Manapság már nagyon sok, Montessori alapelvek szerint készített játékot találunk a piacon, az alábbiakban összeszedtük a legnépszerűbb klasszikusokat. 

A multifunkcionális egyszerűség - a Montessori torony

A Montessori torony a legismertebb játékok egyike. Népszerűsége multifunkcionalitásában rejlik. Felnőttként nehéz megértenünk a rendkívül egyszerű játék zsenialitását, pedig a lényeg éppen letisztultságában rejlik. A Montessori torony az 1-2 éveseket a koruknak legmegfelelőbb kihívások elé állítja. 

Ide elképzeltem egy olyan képet, amin a torony szét van szedve, de látszik a karikák sorrendje. Nyilakkal lehetne bemutatni a funkcióit: 

A Montessori torony sokoldalúságának egyszerű titka

  • a karikák elrendezéséhez a kicsik apró kezeinek ügyességére, finommotoros készségeikre van szükség
  • a különböző méretű karikák elrendezése soralkotási készséget igényel 
  • a harsány színek, a szabályos, mégis eltérő méretű karikák gondolkodásra késztetik a kicsiket és segítik az alakzatok felismeréséhez szükséges képességeik fejlődését 
  • a tornyot valójában logikai szabályok alkalmazásával kell megépíteni, a gyermektől következetes gondolkodást igényel 

A mozgáskoordináció őrangyala - a Montessori hinta

Azonfelül, hogy a hinta nemcsak a speciális nevelési igényű, hanem minden gyermek fejlődését szolgáljanem szabad elfeledkeznünk szórakoztató jellegéről sem. Hiszen melyik gyerkőc ne szeretne hintázni? Így akkor is remek választás, ha csak kikapcsolódás gyanánt, játéknak szerezzük be.


Azzal, hogy játékosan kielégíted gyermeked érzékszervi szükségleteit, nemcsak a felsorolt készségek fejlődésének alapjait rakod le, hanem ami a legfontosabb: bizalmi, szeretetteljes kapcsolatot építesz ki gyermekeddel. 

A hétköznapi világ kapuja - a Montessori matatójáték


A matatójátékok olyan építmények, amelyekkel talán még felnőttként is szívesen babrálunk, hiszen egy sor, hétköznapokban használt eszközt tömörítenek. A matatójáték célja éppen ez: kaput nyitni a kíváncsi elmének és biztonságos keretek között megmutatni neki, hogyan működik a konnektor, a kulcscsomó vagy a cipőfűző. A matatótorony a felfedezés fontos eszköze lehet, kiválóan fejleszti a feladatmegoldási és finommotoros képességeket, és nem utolsó sorban képes órákra lekötni a vele foglalkozó csemetét.


A felsoroltak mellett számos, Montessori alapelvek szerint készült játékkal lephetjük meg a gyermekünket - így ajándékozhatunk neki memória- és kirakójátékokat, vagy más készségfejlesztőket is. Az eszközök mindegyike a gyermekek asszertív, tiszteleten alapuló nevelési módszerén alapszik, ami által a hétköznapokban kiválóan funkcionáló, reziliens felnőttekké válhatnak majd a kicsik.

Sale Off
Tündérpalló Egyensúlyozó Montessori hintaTündérpalló Egyensúlyozó Montessori hinta
21 999 Ft

Kapcsolódó termékek

Sale Off
Kétoldalú Montessori Fa Matatófal
27 999 Ft
Sale Off
Babóca Borostyános Babapárna
3 999 Ft
Sale Off
kismama párna, szoptatós párna, terhes párna, szoptatós párna használata, kismama ölelő párna, Egyszínű - fehér
15 999 Ft
Sale Off
Benti Ayres-Terápiás Függő Hinta
15 999 Ft

Olvasd el további blogcikkeinket is!

4+1 étel, amit kerülj terhessség alatt!
4+1 étel, amit kerülj terhessség alatt! Egy új élet érkezése kiemelt figyelmet igényel az Anya részéről, különös tekintettel az étkezésre....
10 ok, amiért fogzásra a Borostyános Babapárnát válaszd
10 ok, hogy Fogzásra Borostyános Babapárnát válassz A fogzási időszak igazi kihívás, mind a kisbabáknak, mind pedig a szülőknek. Az...
Mi az a Játékterápia? 5 pozitív hatása gyermeked fejlődésére
Mi az a Játékterápia? 5 pozitív hatása gyermeked fejlődésére Játékos és kreatív tevékenységek, a pszichológiai problémák, érzelmi nehézségek és viselkedési...
Így enyhítsd gyermeked megfázásos tüneteit – 5+1 gyógyszermentes tipp a nyugodtabb éjszakákért, ami nekünk is bevált
Közeleg a megfázás és az influenza szezonja, te pedig már készülsz is lélekben a rémálomra, ami gyermeked betegsége alatt az...
Montessori játékok
A Montessori módszer titka A Montessori szemléletben kialakított fejlesztési módszertan alapelve: a gyermek tisztelete. Korunk egyik legjelentősebb nevelési paradigmája szerint a...
3 fontos tény, amiért Csepphinta kell a gyermekednek
3 fontos tény, amiért Csepphinta kell a gyermekednek Létezik olyan játék, amiért a gyerek rajong, anya is szereti, és még...
5 tipp, hogy megtanulj magadra is figyelni -
Hogyan lehet reálisan prioritássá tenni az öngondoskodást, ha nincs rá időnk? Lehet, hogy az “én-idő” és az öngondoskodás az utolsó...
Így előzd meg a gerincferdülést - 5 tipp, a gyermek helyes testtartásáért
A legújabb kutatások szerint a hátfájás aránya a gyermekek és a felnőttek körében egyaránt emelkedik. Ez egészen pontosan azt jelenti,...