3 fontos tény,

amiért Csepphinta kell a gyermekednek

Létezik olyan játék, amiért a gyerek rajong, anya is szereti, és még fejlesztő is? Ha eddig csak olyan játékba botlottál bele, amit:
- Te imádsz, azt hitted életed befektetése, fejleszt is, de a gyerek 1 perc után megunta.
- Színes, villog, forog, a gyerek persze imádja, de téged az őrületbe kerget.
- Fejlesztő hatású, de ez egy elnyűtt memóriakártya, amivel századjára játszotok, és már mindketten unjátok.


Akkor itt az idő, hogy megismerd a Függő Csepphintát, ami mindhárom kritériumnak megfelel, és még annál is többnek! Melyikkel kezdjük?

1. A gyerek ki sem akar majd mászni belőle

Hintázás. Melyik gyerek ne szeretne hintázni?


Persze 10-ből biztosan van 1, de legtöbben már babakoruktól kezdve imádják a ritmikus előre-hátra mozgást. A Függő Csepphinta ráadásul sokkal több, mint egy hagyományos hinta. Nemcsak előre és hátra lehet benne mozogni, de úgy el lehet benne bújni, mint semelyik másik bunkerben. Igazi kis rejtekhely akkor is ha elég volt a felnőttekből, de akkor is jó móka, ha az ovi vagy suli után maradt még sooooooook sok energiája a gyermeknek. Ráadásul anya megengedi, hogy a lakás közepén legyen egy hinta, hát van ennél menőbb?

2. A legfontosabbat fejleszti: a gyermeki idegrendszert

Egyszerűnek tűnhet ez a mozgásforma, de valójában a testnek és az agynak egy nagyon komoly összehangolt munkára van szüksége ahhoz, hogy a gyermek hintázhasson. Az izmok dolgoznak, az agy irányít, és ha már munkába állt az idegrendszer, hát miért ne dolgoztatna meg minden fontos területet?


- A beszédközpontot

- A mozgásközpontot

- A kognitív, tanulási készségeket

- A viselkedésért felelős területet


A gyermek mindig tudja mire van leginkább szüksége; ha túl sok inger érte elbújik benne, ha pedig maradt még energiája tombolni, akkor bizony mehetnek a nagymozgások.

3. Csendet, békét, nyugalmat teremt otthonra

Igen, ez az “anya ezért imádja” rész


Képzelj el egy estét, amikor otthon van a gyerek, és teljes nyugalom van. Nem azért, mert a hálószobátok falát rajzolja tele filctollal, hanem azért mert játszik. Egyedül. Biztonságosat. Csendesen. Ez nem egy szép álom, hanem azoknak a mindennapja, akik már beszerezték a Csepphintát.


A gyermeket órákig képes lekötni, hiszen egyszer kalózkapitányosat játszik, és hajóárbócnak használja a hintát, máskor titkos tea partyt szervez benne a plüssállatainak, és valamikor csak úgy elvan. Csak. Úgy. Elvan. Mert bizony a Csepphinta képes megtanítani őt befelé figyelni, megnyugtatja, és szépen lassan megtanítja nagyobb kontrollt gyakorolni önmaga felett. Kiabálás, rohangálás, és randalírozás helyett egy kis béke költözik majd otthonra, és talán -de tényleg csak talán- még zuhanyozni is elmehetsz anélkül, hogy azt hallanád: Anyaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa!

Nincs még Csepphintátok, és egyelőre időd sincs nézelődni a gyermeked mellett?

Ne bajlódj a keresgéléssel. Segítünk kiválasztani neked a piacon kapható legjobb terméket. A Mommies CsodaKuckó Függő Csepphintát hazai kézműves manufaktúránkban készítjük el nektek, erős szövetből, pihe-puha párnával a belsejében, játéktároló zsebekkel az oldalán. A Csepphinta változatos színekben kapható, így találsz majd olyan variációt, ami a gyerekszobába, vagy akár a nappalitok enteriőrjébe passzol. Csak pár kattintás, és évekre előre megkönnyítetted a saját dolgodat, és a gyermeked életét is szebbé tetted!

Sale Off
CsodaKuckó Függő Csepphinta
24 999 Ft16 999 Ft

Kapcsolódó termékek

Sale Off
Benti Ayres-Terápiás Függő Hinta
22 999 Ft15 999 Ft
Sale Off
Buildmaster Kreatívasztal - Multifunkcionális Asztal Építőkockákkal
34 999 Ft17 999 Ft
Sale Off
Ergonomikus Babahordozó, 3 pozíciós Ergonomikus Babahordozó, Zöld
19 999 Ft14 999 Ft
Sale Off
Vízzel Tölthető Interaktív Babamatrac
6 999 Ft3 999 Ft
Sale Off
Fejlesztő ÁBC Mágnestábla
11 999 Ft7 999 Ft
Sale Off
Elektromos Körömreszelő Babáknak
8 999 Ft7 499 Ft

Olvasd el további blogcikkeinket is!

Montessori játékok
A Montessori módszer titka A Montessori szemléletben kialakított fejlesztési módszertan alapelve: a gyermek tisztelete. Korunk egyik legjelentősebb nevelési paradigmája szerint a...
3 fontos tény, amiért Csepphinta kell a gyermekednek
3 fontos tény, amiért Csepphinta kell a gyermekednek Létezik olyan játék, amiért a gyerek rajong, anya is szereti, és még...
5 tipp, hogy megtanulj magadra is figyelni -
Hogyan lehet reálisan prioritássá tenni az öngondoskodást, ha nincs rá időnk? Lehet, hogy az “én-idő” és az öngondoskodás az utolsó...
Így előzd meg a gerincferdülést - 5 tipp, a gyermek helyes testtartásáért
A legújabb kutatások szerint a hátfájás aránya a gyermekek és a felnőttek körében egyaránt emelkedik. Ez egészen pontosan azt jelenti,...
7+1 tipp, amivel megelőzheted az elkényeztetést
A szeretet nem ismer határokat, ugye? Ez bizony a gyereknevelésnél nem mindig igaz. Ahhoz, hogy jól nevelt, kedves, felelősségteljes felnőttek...
Hintázással az idegrendszer fejlődéséért: Ayres-Terápiás Függő Hinta
Melyik szülő ne vágyna rá, hogy gyermeke a kortársaihoz hasonlóan fejlődjön és teljesítsen? Néha azonban az élet közbe szól, és...
Így oldd meg, ha gyermeked nem eszik húst - Vegetáriánus gyereknevelés
Lehet-e egészséges egy gyermek, aki vegetáriánus étrendet követ? Vajon kap-e elég tápanyagot és vitamint ahhoz, hogy megfelelő ütemben fejlődjön? Mi...
Ezért imádja több 1000 anyuka a Kismama Párnát
Emlékeztek még az "Ilyen a formám" (The Back-up Plan) című 2010-es filmre, amiben Jennifer Lopez várandós kismamát játszott? A film...