Mi az a Játékterápia?

5 pozitív hatása gyermeked fejlődésére

Játékos és kreatív tevékenységek, a pszichológiai problémák, érzelmi nehézségek és viselkedési kihívások kezelésére. A játékterápián keresztül a gyerekek játékokon keresztül fejezhetik ki érzéseiket, gondolataikat és tapasztalataikat, ami segít számukra megérteni és kezelni önmagukat.

Cikkünkben most 5 kiemelkedően fontos, a gyerekekre nézve kifejezetten jótékony hatással bíró tulajdonságát mutatjuk be a Játékterápiának!

1. Kifejezőképesség fejlesztése

A gyerekek gyakran nehézségekbe ütköznek, amikor az érzéseik és gondolataik kifejezésére, megfogalmazására kerül a sor. A játékterápia lényege éppen abban rejlik, hogy egy olyan biztonságos közeget teremt a gyerekek számára, melyben bátran mernek önmaguk lenni. Megfigyelhető, hogy miközben a gyerekek szerepjátékosat játszanak, vagy figurákkal játszanak el történeteket, igazán érdekes, jelentőségteljes sztorik születhetnek, hiszen ezek a történetek szimbolikus jelentések ezreivel bírnak. Ez egy stratégia számukra, melyben a felgyülemlett érzéseiket: félelmeiket, aggályaikat vagy éppen örömeiket fejezhetik ki. A játék során kifejezett érzelmekről való beszélgetés segíti a lelki feldolgozást, illetve a verbális és non-verbális kommunikáció fejlesztését is.

2. Szociális képességek fejlesztése

A kifejezőképesség, illetve a kommunikáció az első lépcsőfok, melyre óriási szükség van a megfelelő szociális képességek kialakításához is. A szociális készségek a gyerekek életében kiemelkedő fontosságúak, mivel befolyásolják kapcsolataikat másokkal, az iskolai élményüket, barátságaikat és az általános életminőségüket.

A játékterápia egy kedvelt formája, a csoportos játékterápia. Ilyenkor több gyerek, együttes játéka segíti az együttműködés és csapatmunka fejlesztését, illetve megtanulhatják mások figyelembe vételét, az ötletek elfogadását és az együttes célok elérését. Az interaktív játékok és szerepjátékok során a gyerekek belebújhatnak mások szerepébe, és megélhetik azokat az érzéseket és helyzeteket, amelyekkel mások küzdenek, hozzájárulva ezzel az empátia kialakításához. A szociális készségek fejlesztése hosszú távon kulcsfontosságú a gyerekek számára az életben való sikeres navigálásban és az egészséges társadalmi kapcsolatok kialakításában.

3. Konfliktus kezelés

A gyerekeknek még nincs kialakult konfliktus kezelési stratégiája, így sokszor kaphatják a visszajelzést a szülők az oviból, hogy verekedett, kiabált, rosszul viselkedett a kicsi. A játékterápia során a terapeuta olyan játékokat és szituációkat teremt, amelyekben a gyerekek számára lehetőség nyílik a konfliktusok modellezésére és különböző megoldási stratégiák megismerésére és gyakorlására. A terapeuta irányítása mellett a gyerekek interaktívan részt vesznek konfliktushelyzetekben, ahol különböző problémamegoldási technikákat alkalmazhatnak.

A konfliktusok gyakran érzelmi feszültségekkel járnak együtt. A játékterápia lehetőséget teremt arra is, hogy a gyerekek kifejezzék és azonosítsák ezeket az érzéseket a játék során. Ezáltal a terapeuta segíti a gyerekeket abban, hogy felismerjék és megértsék saját érzelmi reakcióikat a konfliktushelyzetekben.

4. Önbizalom növelése

A játék során elért sikerek és pozitív eredmények növelik a gyerekek önbizalmát. Azáltal, hogy részt vesznek a játékterápiában és megfelelő támogatást kapnak a terapeutától, a gyerekek megtapasztalhatják a sikerélményeket. A sikerélmények segítenek abban, hogy pozitívan lássák saját képességeiket és kompetenciáikat.

A visszajelzések rendkívül fontosak a gyerekek számára, hiszen ebben az időszakban alakulnak ki az első önreflexiók. A pozitív visszajelzések erősítik a gyermek önbizalmát, és segítenek nekik abban, hogy pozitívan értékeljék saját teljesítményüket. Emellett kiemelt fontossággal bír, hogy a gyerekek tisztában legyenek saját képességeikkel és erősségeikkel. A játék közben felismerik, hogy milyen problémák megoldására képesek, ezáltal erősödik a belső meggyőződésük saját értékükről és képességeikről. Ez hosszú távon kedvező hatással lehet az életük különböző területeire, beleértve a személyes kapcsolatokat és a tanulást is.

5. Kreativitás fejlesztése

A játékok folyamán a kicsiknek rengeteg kreatív gondolata születhet, azonban a játékterápia során célzottan a kreativitást serkentő játékformákat kínálhat a terapeuta. A szerepjátékok, művészeti tevékenységek, történetmesélés és egyéb kreatív eszközök kreatív gondolkodásra ösztönzik a résztvevőket. A játékterápia során a terapeuta támogatja a gyerekeket abban, hogy kövessék az adott játék spontán irányát. Ez elősegíti a rugalmas gondolkodást és kreatív reakciók kialakulását, miközben a résztvevők felfedezhetik és kibővíthetik a játékterápia során felmerülő lehetőségeket. A játékterápia tehát egy dinamikus és kreatív környezetet teremt, amely támogatja a fiatalok kreatív fejlődését.

Benti Ayres - Terápiás Függő Hinta

A Játékterápia tehát rendkívül hatékony módon támogatja a viselkedési problémákkal küzdő gyerekek mentális fejlődését. Terápiás Függő Hintánk az otthoni fejlődést segíti, hogy terapeuta nélkül is elindulhasson a fejlődési folyamat. A hintával a tanulási és magatartási nehézségek, vagy a sajátos nevelési igények is könnyebben kezelhetővé válnak!

A hagyományos hintákkal szemben a gyermek maga választhatja ki a neki tetsző mozgásformát. A függő hinta “csepp” formájában kuckózhat, ringatózhat, pihenhet, de pörgésre, forgásra, lógásra, tekergésre is alkalmas.

Ha hagyod, hogy a gyermek válassza ki neki tetsző mozgásformát, akkor lehetővé teszed, hogy az idegrendszernek az a területe fejlődjön, ahol a leginkább szükséges, azaz beindul a gyermeki öngyógyító folyamat. Ezáltal a gyermek elérhető körülmények között, otthon is fejlődhet, nemcsak heti, vagy havi 1-2 alkalommal, amikor gyógypedagógiai támogatást kap.

Vedd meg most 10% extra kedvezménnyel! 

KUPONKÓD: AYHINTA10

Sale Off
Benti Ayres-Terápiás Függő Hinta
16 999 Ft16 999 Ft

Kapcsolódó termékek

Sale Off
Egyensúlyozó Montessori Hinta Matrac
8 999 Ft
Sale Off
Montessori Szivárvány hinta matrac
10 999 Ft
Sale Off
Egyensúlyozó Forgószék Gyerekeknek
26 999 Ft26 999 Ft

Olvasd el további blogcikkeinket is!

Önző gyerekek: Mit tehet ilyenkor a szülő?
Önző gyerekek: Mit tehet ilyenkor a szülő? A kicsik ovis korukban óriási fejlődésen mennek keresztül. Egyre többször és egyre többet...
Értsd meg és kezeld jól a Testvérféltékenységet!
Értsd meg és kezeld jól a Testvérféltékenységet! A testvérféltékenység egy gyakori jelenség a családban, amely különböző korokban és különböző formákban...
Hordozókendővel kapcsolatos mítoszok: Ne dőlj be a tévhiteknek!
Hordozókendővel kapcsolatos mítoszok:Ne dőlj be a tévhiteknek! A hordozókendők használata egyre népszerűbb a szülők körében, hiszen könnyebbséget és szabadságot hoz...
Együtt alvás vs. Külön alvás óvodáskorban: Mi a legjobb a gyereknek?
Együtt alvás vs. Külön alvás óvodás korban: Mi a legjobb a gyerekeknek? Ez a dilemma az egyik legmegosztóbb téma a...
A gyerekek étkezési problémáinak lelki háttere
Az étkezési problémák lelki háttere Étkezési problémák számos okból kialakulhatnak a gyerekeknél. Ilyen esetben elsősorban orvoshoz érdemes fordulni, hogy kivizsgálják...
Az árulkodás pszichológiája: Hogyan kezeld ha a gyerekek árulkodnak?
Az árulkodás pszichológiája: Hogyan kezeld ha a gyerekek árulkodnak? Ha az ember kisgyerekes anyuka, akkor nem idegen számára az árulkodás...
Az Anya és a Magzat Kapcsolata: Érintés és Kommunikáció
Az Anya és a Magzat Kapcsolata:Érintés és Kommunikáció Az édesanya és a magzat közötti kapcsolat megismételhetetlen kötelék, így az anyuka...
4+1 étel, amit kerülj terhessség alatt!
4+1 étel, amit kerülj terhessség alatt! Egy új élet érkezése kiemelt figyelmet igényel az Anya részéről, különös tekintettel az étkezésre....