Kézműves ötletek a nyári szünetre - Mommies.hu

Itt a nyári szünet és nem tudod hogyan foglalhatnád le a csemetédet? Ha már unjátok a játszóterezést és az összes társasjátékot végig játszottátok, mutatunk pár olyan maszatolós kézműves tevékenységet, amit aduászként bármikor előhúzhattok a tarsolyotokból.

A gyerekek nagy része imádja, ha maszatos lehet. Nekünk szülőknek pedig ilyenkor érdemes egy nagy levegőt venni, hiszen ezek a játéktevékenységek csupa mókával és jótékony hatással bírnak. A gyermek felfedezi a körülötte lévő világot, megismeri az anyagokat, fejlődik a térlátása, a szem-kéz koordinációja... De ami a legfontosabb: óriási boldogságot okoz számára - ennyit pedig igazán megér egy kis takarítás vagy ruhamosás.

Az alábbi tevékenységekhez talán még boltba sem kell mennetek, hiszen a hozzávalók egy hagyományos háztartásban is fellelhetők.

Só-liszt gyurma

Ennél a receptnél nincs is egyszerűbb, mégis nagy élmény a gyermek számára. A hagyományos gyurmával ellentétben a gyermek saját maga öntheti, keverheti, gyúrhatja az anyagot, ami már magában örömet okoz. Az elkészült termékből pedig bármilyen formát elkészíthet, amihez csak kedve támad!

Hozzávalók:

  • 250 g só
  • 250 g finomliszt
  • 1 dl víz
  • 2 ek napraforgó olaj

Elkészítés: csak öntsetek össze mindent, majd ha homogén, jól gyúrható anyagot kaptatok, kész! Ha puhább anyagot szeretnétek akkor adjatok még hozzá vizet.

Plusz tipp:

  • a só-liszt gyurmát színezhetitek akár ételfestékkel (inkább gél, vagy por állagút ajánlunk)
  • ki is száríthatjátok, hogy megmaradjon örök emlékként, vagy akár ajándékként is kiváló! A kiszárításhoz elég ha levegőn hagyjátok őket (ez hosszadalmasabb folyamat, illetve ne felejtsétek el megfordítani őket, hogy mindkét oldaluk megkeményedjen), vagy sütőben 135 fokon vastagságtól függően 1-2 óra alatt megszáradnak.
  • akár kéznyomatokkal is díszíthetitek
  • a kiszáradt műveket temperával még különlegesebbé varázsolhatjátok

Fogyasztásra nem alkalmas!

Slime

Nyúlós, ragacsos, furcsa... de a gyerekek egyszerűen megvesznek érte. Akár hiszitek, akár nem, slime-ot nem is olyan bonyolult csinálni, hiszen semmilyen komoly előkészületet, vagy veszélyes anyagot nem igényel... Na jó, azért a környező területet, ahol készítetek nem árt lefedni valamivel!

Hozzávalók:

  • 1 kiskanál hideg! víz
  • 4 evőkanál folyékony mosószer
  • 80 gr Nebulo ragasztó (kapható már külön Nebulo slime ragasztó is)
  • csillámpor

Elkészítés: a ragasztót öntsük egy tálba, adjuk hozzá a vizet, majd apránként adagoljuk a mosószert. Eleinte egy nagyon ragacsos masszát fogunk kapni, de ne ijedjünk meg, addig dolgozzuk, amíg el nem válik a kezünktől. A legvégén adjunk hozzá csillámot, sellőport, vagy amivel díszíteni szeretnénk.

Főzött gyurma

Tulajdonképpen filléres változata a boltban kapható Play Dough-nak. Nagyon egyszerűen kimosható ruhából, felporszívózható szőnyegről, ezerféleképpen színezhető, és a hűtőben sokáig eláll.

Hozzávalók:

  • 25 dkg liszt
  • 2 evőkanál só
  • 2 evőkanál étolaj vagy babaolaj (ez utóbbitól finom illata lesz)
  • 1 kávéskanál citromsav vagy borkősav (hogy ne penészedjen meg)
  • 3 dl víz
  • ételfesték (hagyományos, tojásfesték stb)

Elkészítés:

Egy lábasban elkezdjük melegíteni a vizet, majd megszínezzük. Ezután beletesszük az összes hozzávalót, és folytonos kavargatás mellett főzzük. (kb 15 percig) Eleinte ragacsos és darabos, de nem kell megijedni, a végére szépen összeáll az egész. A végén már elég nehéz keverni, innen is lehet tudni, hogy már jó. Ha kihűlt, jól átgyúrjuk és indulhat a móka.

Legújabb termékeink

Mommies Kismama Párna - Szoptató PárnaMommies Kismama Párna - Szoptató Párna
Mommies Kismama Párna - Szoptató Párna
Akciós ár11 874 Ft Normál ár19 790 Ft
745 vélemény
Babóca Hordozókendő - BabahordozóBabóca Hordozókendő - Babahordozó
Babóca Hordozókendő - Babahordozó
Akciós ár13 853 Ft-tól Normál ár19 790 Ft
145 vélemény
4in1 Multifunkciós Tricikli - Mommies.hu - JÁRNI4in1 Multifunkciós Tricikli - Mommies.hu - JÁRNI
4in1 Multifunkciós Tricikli
Akciós ár20 995 Ft-tól Normál ár41 990 Ft
164 vélemény

Neked ajánlott termékek

Tovább a termékekhez
50% kedvezmény
Babóca Borostyános BabapárnaBabóca Borostyános Babapárna
Babóca Borostyános Babapárna
Akciós ár5 595 Ft Normál ár11 190 Ft
608 vélemény
50% kedvezmény
Benti Ayres - Terápiás Függő Hinta - Mommies.hu - NAGYOBBBenti Ayres - Terápiás Függő Hinta - Mommies.hu - NAGYOBB
Benti Ayres-Terápiás Függő Hinta
Akciós ár8 995 Ft Normál ár17 990 Ft
443 vélemény
40% kedvezmény
Mommies Kismama Párna - Szoptató PárnaMommies Kismama Párna - Szoptató Párna
Mommies Kismama Párna - Szoptató Párna
Akciós ár11 874 Ft Normál ár19 790 Ft
745 vélemény
50% kedvezmény
Mommies Natura Borsmentás Légzéskönnyítő Gyógypárna - Mommies.hu - NAGYOBBMommies Natura Borsmentás Légzéskönnyítő Gyógypárna - Mommies.hu - NAGYOBB
30% kedvezmény
CsodaKuckó Függő Csepphinta - Mommies.hu - NAGYOBBCsodaKuckó Függő Csepphinta - Mommies.hu - NAGYOBB
CsodaKuckó Függő Csepphinta
Akciós ár17 003 Ft-tól Normál ár24 290 Ft
331 vélemény
30% kedvezmény
Babóca Hordozókendő - BabahordozóBabóca Hordozókendő - Babahordozó
Babóca Hordozókendő - Babahordozó
Akciós ár13 853 Ft-tól Normál ár19 790 Ft
145 vélemény
50% kedvezmény
kismama párna, pillangó kismama párna, szoptatós párna, terhes párna, szoptatós párna használata, Hamvas lilaPillangó Kismama Párna
Pillangó Kismama Párna
Akciós ár9 895 Ft Normál ár19 790 Ft
206 vélemény
50% kedvezmény
Rugalmas Kanapéhuzat - Mommies.hu - ÚJSZÜLÖTTRugalmas Kanapéhuzat
Rugalmas Kanapéhuzat
Akciós ár4 695 Ft-tól Normál ár9 390 Ft
128 vélemény
40% kedvezmény
Tündérpalló Egyensúlyozó Montessori hinta - Mommies.hu - Tündérpalló Egyensúlyozó Montessori hinta - Mommies.hu -
Tündérpalló Egyensúlyozó Montessori hinta
Akciós ár11 994 Ft Normál ár19 990 Ft
118 vélemény
50% kedvezmény
4in1 Multifunkciós Tricikli - Mommies.hu - JÁRNI4in1 Multifunkciós Tricikli - Mommies.hu - JÁRNI
4in1 Multifunkciós Tricikli
Akciós ár20 995 Ft-tól Normál ár41 990 Ft
164 vélemény
50% kedvezmény
Montessori 5in1 Gyermek Szivárvány HintaMontessori 5in1 Gyermek Szivárvány Hinta
Montessori 5in1 Gyermek Szivárvány Hinta
Akciós ár19 095 Ft Normál ár38 190 Ft
80 vélemény