Így óvd meg babádat a hidegtől
Pár hónapos kisbabánkat még a széltől is óvjuk...Nem még az egyre zordabb, nyirkos, hideg őszi időjárástól. Mi egyszerűen el tudjuk dönteni, hogy szükségünk van-e még egy réteg ruhára, ők azonban még nem tudják nekünk azt mondani, hogy fáznak vagy melegük van.

Hogyan tudom eldönteni, hogy a babám fázik?

A babák első számú kommunikációs csatornája a sírás. Persze ez azt is jelenti, hogy mindent csak így tudnak jelezni: éhséget, álmosságot, nedves pelust, ha melegük van... Éppen ezért jó módszer lehet a hidegben pocakjukat, mellkasukat vagy a hátukat ellenőrizni, hiszen ezeknek a testrészeknek mindenképpen melegnek kell lennie. Ne essünk viszont kétségbe, ha a lábuk vagy az ujjacskáik hidegek, hiszen ez normális jelenség.

Mikor nagy a baj?

Ha a testhőmérséklet 35° alá esik azt hipotermiának nevezzük, amely esetén mindenképpen azonnal mentőt kell hívni, és felmelegíteni a kritikus pontokat (mellkas, pocak, hát) kezeinkkel, illetve meleg pokrócokkal és törölközőkkel. Direkt hősugárzásnak semmiképpen ne tegyük ki őket ebben a helyzetben!

Tünetei:

  • remegés (amely megállhat abban az esetben, ha súlyosbodik a hipotermiás állapot)
  • hideg, fakó bőr
  • lassú légzés
  • lassú szívverés
  • kitágult pupillák
  • eszméletvesztés

A hipotermia veszélye babák esetében sokkal magasabb, mert kevesebb izmuk van testük pedig picike - éppen ezért sajnos a megfázásra is sokkal hajlamosabbak, mint mi felnőttek.

Tippek, mikor kint tartózkodunk

Mindenképpen figyeljük az időjárás jelentést, hogy milyen körülményekre lehet számítani odakint. Olyan helyszínt válasszunk, ahol könnyedén meleg helyre tudunk jutni, ha szükség van rá. Kinti tartózkodásunk alatt ügyeljünk rá, hogy a babánk száraz maradjon, és semmiképpen ne legyünk túl hosszú ideig kint. Öltöztessük rétegesen, és mindig legyen nálunk váltóruha, illetve plusz takarók is.

  • Sapka
  • Sál
  • Zokni
  • Rugdalózó

Mit jelent a réteges? A legegyszerűbb, ha az általunk viselt ruhákhoz képest +1 réteget adunk kisbabánkra.

A legaranyosabb és legmelegebb öltözet:
Mommies Maci Hálózsák

A maci hálózsák pihe-puha wellsoft légáteresztő anyagból készült, tépőzárral ellátva, hogy véletlenül se nyomja sehol babánkat.Tökéletes választás babakocsis utakra is, hiszen babánkat garantáltan álomba ringatja ez az édes kis meleg macizsák. A hálózsák 8 hónapos korig megfelelő minden baba számára
https://mommies.hu/products/baboca-alvo-maci-halozsak

Tippek, mikor a lakásban vagyunk

  • Amint hazaértünk mindenképpen vegyük le a sok réteg ruhát babánkról, hogy ne melegedjen túl.
  • A második legfontosabb lépés, hogy mossunk kezet, hiszen a hideg időben sokkal könnyebben terjednek a betegségek.
  • Ha van rá lehetőségünk akkor anyatejjel tápláljuk a kicsit, mert az anyatej tartalma mindig pontosan igazodik gyermekünk igényeihez, és ez védi meg leginkább immunrendszerét.

    Fontos: Senki sem lesz rossz anya attól, ha elapadt, vagy nincsen teje! Senkit ne bántsunk emiatt!❤️

  • Tartsuk melegen a hálószobáját, ne hagyjuk nyitva az ablakot. Jó ötlet lehet még párásítóval ellátni szobáját.

  • Hozzánk hasonlóan az ő bőrük is hajlamosabb a kiszáradásra a hideg idők beköszöntével. A legjobb megoldás, ha minden este finom meleg fürdőben részesítjük, ahelyett, hogy krémek tömkelegével kenegetnénk. Ha krémet választunk babánknak, akkor vizsgáljuk meg az összetevők listáját!
  • Finom masszírral serkentsük a vérkeringését, hiszen ez is segít a testhő megtartásában.

Featured products

kismama párna, szoptatós párna, terhes párna, szoptatós párna használata, kismama ölelő párna, Egyszínű - fehérkismama párna, szoptatós párna, terhes párna, szoptatós párna használata, kismama ölelő párna, Egyszínű - csokoládé
Mommies.hu Mommies Kismama Párna - Szoptató Párna
Akciós ár12 999 Ft Normál ár22 999 Ft
Hordozókendő, Rugalmas Hordozókendő, Babahordozó, Babahordozás, Hordozókendő használata, pirosHordozókendő, Rugalmas Hordozókendő, Babahordozó, Babahordozás, Hordozókendő használata, szürke
Mommies.hu Babóca Hordozókendő - Babahordozó
Akciós ár9 999 Ft-tól Normál ár17 999 Ft
4in1 Multifunkciós Tricikli - Sárga - Standard4in1 Multifunkciós Tricikli - Sárga - Tolókarral
Mommies.hu 4in1 Multifunkciós Tricikli
Akciós ár24 999 Ft-tól Normál ár39 999 Ft

Neked ajánlott termékek

Tovább a termékekhez
50% kedvezmény
Babóca Borostyános BabapárnaBabóca Borostyános Babapárna
Mommies.hu Babóca Borostyános Babapárna
Akciós ár3 999 Ft Normál ár7 999 Ft
43% kedvezmény
kismama párna, szoptatós párna, terhes párna, szoptatós párna használata, kismama ölelő párna, Egyszínű - fehérkismama párna, szoptatós párna, terhes párna, szoptatós párna használata, kismama ölelő párna, Egyszínű - csokoládé
Mommies.hu Mommies Kismama Párna - Szoptató Párna
Akciós ár12 999 Ft Normál ár22 999 Ft
31% kedvezmény
Benti Ayres-Terápiás Függő HintaBenti Ayres-Terápiás Függő Hinta
Mommies.hu Benti Ayres-Terápiás Függő Hinta
Akciós ár10 999 Ft-tól Normál ár15 999 Ft
44% kedvezmény
Hordozókendő, Rugalmas Hordozókendő, Babahordozó, Babahordozás, Hordozókendő használata, pirosHordozókendő, Rugalmas Hordozókendő, Babahordozó, Babahordozás, Hordozókendő használata, szürke
Mommies.hu Babóca Hordozókendő - Babahordozó
Akciós ár9 999 Ft-tól Normál ár17 999 Ft
40% kedvezmény
kismama párna, pillangó kismama párna, szoptatós párna, terhes párna, szoptatós párna használata, Hamvas lilaPillangó Kismama Párna
Mommies.hu Pillangó Kismama Párna
Akciós ár8 999 Ft Normál ár14 999 Ft
49% kedvezmény
Buildmaster Kreatívasztal - Multifunkcionális Asztal ÉpítőkockákkalBuildmaster Kreatívasztal - Multifunkcionális Asztal Építőkockákkal
Mommies.hu Buildmaster Kreatívasztal - Multifunkcionális Asztal
Akciós ár17 999 Ft-tól Normál ár34 999 Ft
57% kedvezmény
Rugalmas KanapéhuzatRugalmas Kanapéhuzat
Mommies.hu Rugalmas Kanapéhuzat
Akciós ár5 999 Ft-tól Normál ár13 999 Ft
47% kedvezmény
Mommies Natura Borsmentás Légzéskönnyítő GyógypárnaMommies Natura Borsmentás Légzéskönnyítő Gyógypárna
40% kedvezmény
Ergonomikus Babahordozó, 3 pozíciós Ergonomikus Babahordozó, ZöldErgonomikus Babahordozó, 3 pozíciós Ergonomikus Babahordozó, Kék
Mommies.hu Ergonomikus Babahordozó
Akciós ár11 999 Ft-tól Normál ár19 999 Ft
38% kedvezmény
4in1 Multifunkciós Tricikli - Sárga - Standard4in1 Multifunkciós Tricikli - Sárga - Tolókarral
Mommies.hu 4in1 Multifunkciós Tricikli
Akciós ár24 999 Ft-tól Normál ár39 999 Ft
33% kedvezmény
Babóca Zenélő JátszószőnyegBabóca Zenélő Játszószőnyeg
Mommies.hu Babóca Zenélő Játszószőnyeg
Akciós ár11 999 Ft Normál ár17 999 Ft
44% kedvezmény
CsodaKuckó Függő CsepphintaCsodaKuckó Függő Csepphinta
Mommies.hu CsodaKuckó Függő Csepphinta
Akciós ár13 999 Ft-tól Normál ár24 999 Ft