5 tipp, hogy totyogósod babád az ágyban maradjon

Egy totyogós baba altatása nem mindig a legegyszerűbb feladat. Sokféle tényező nehezítheti a baba nem megfelelő alvásigény-kielégítését. A folyamatos ki-kijárás lecsökkentésére adunk tippeket az alábbi cikkben.

 

  1. A megfelelő időzítés

 

Néha a gyerekek 10 percenként kipattannak az ágyból csak azért, mert nem fáradtak. Ilyekor érdemes egy pillantást vetni a kicsi napi alvás rutinjára, ugyanis elképzelhető, hogy kissé korai még ágyba bújni, hiszen nem régen volt a délutáni alvás. Így nem javasolt már este 7-8 körül altatással próbálkozni. A gyermekednek legalább 5 órán át ébren kell lennie a két altatás között.

 

Viszont a fordítottja is igaz előfordulhat ugyanis, hogy a gyermek azért nem tud aludni éjszaka, mert túl fáradt. Hogyha éppenséggel már keveset pihen délután, vagy egyáltalán nem is pihen, akkor tanácsos előrébb hozni a takarodót este hét óra tájékára.

 

  1. A stabil esti rutin intézménye

 

A kicsik számára elengedhetetlen az ideális rutin kialakítása pláne, ha az alvásról van szó. Erős, konzisztens estére van szükségük, aminek köszönhetően azt érezhetik maguktól, hogy ideje aludni. Az optimális időnek nem szabad túl hosszúnak lennie ( kb. 15-30 perc alkalmas erre) és túl stimulálónak sem lennie, mint például a csiki-csaták és bírkózások.

 

  1. Próbáld ki a matrica jutalmat!

 

Egészen elképesztő, hogy a kicsik mennyire imádják a matricákat és mennyi mindent megtennének a jutalomért. Emiatt érdemes egy esély adni a matrica táblának, amire jutalom gyanánt szebbnél szebb figurás matricákat ragaszthatnak. Tehát ha a kicsi partner az esti rutin elvégzése közben, akkor megajándékozhatod egy dekoratív matricával.

 

  1. A csendes kíséret

 

Még hogyha a gyermek rutin beosztása megfelelő is, vagy a matricás jutalom rendszer működik, előfordulhat mégis, hogy a kicsi kipattan az ágyból és átmegy a szülőkhöz.

Ez egészen általánosan előforduló dolog, hiszen a kicsik szeretik feszegetni a határokat. Ilyenkor a leginkább javasolt módszer, hogy csendben visszavezeted a szobájába minden szó nélkül így nem zökkented ki a a félálomból sem. Ha nem is teljesen némán kommunikálsz vele, akkor is érdemes a lehető legjobban leminimalizálni az interakciót.

 

Ez segíti őket a visszatalálásban és visszaalvásban. Akik ezt a módszert alkalmazzák azoknál az esti járkálás leminimalizálódik.

 

 

  1. A technológia, mint segítőtárs

 

A gyermek ébresztő óra és éjszakai fény elterjedt, hiszen segít kialakítani a rendszeretek azzal hogy megmondja mikor van ideje felkelni.

Bizonyos családok életében az éjszakai ébredés csak egy rövid időszak, de vannak olyanok is, akiknél hónapokig, vagy évekig is eltarthat.

 

Így felmerülhet a szülőkben a kérdés, hogy vajon miért nem tudom rendesen lefektetni a gyermekemet aludni?

 

Miért nem maradnak a kicsik az ágyban?

 

Ha jobban belegondolunk, nagyon is érthető, hogy a gyerekek szeretnek kijárkálni az éjszaka közepén, főleg ha hallják, hogy a szülők még fenn vannak és szeretnének maguk is csatlakozni a társasághoz.

 

Másrészről pedig gyakran a szülők reakciói váltják ki méginkább ezt a viselkedést, ha kap még egy extra mesét, vagy ölelést, akkor folytatni fogja a kijárkálást.

 

Természetesen a gyermek fejlődése is közrejátszhat ebben. Sok totyogós szenved rémálmoktól, vagy szeparációs szorongástól.

Featured products

kismama párna, szoptatós párna, terhes párna, szoptatós párna használata, kismama ölelő párna, Egyszínű - fehérkismama párna, szoptatós párna, terhes párna, szoptatós párna használata, kismama ölelő párna, Egyszínű - csokoládé
Mommies.hu Mommies Kismama Párna - Szoptató Párna
Akciós ár14 999 Ft-tól Normál ár22 999 Ft
Hordozókendő, Rugalmas Hordozókendő, Babahordozó, Babahordozás, Hordozókendő használata, pirosHordozókendő, Rugalmas Hordozókendő, Babahordozó, Babahordozás, Hordozókendő használata, szürke
Mommies.hu Babóca Hordozókendő - Babahordozó
Akciós ár11 999 Ft-tól Normál ár17 999 Ft
4in1 Multifunkciós Tricikli - Sárga - Standard4in1 Multifunkciós Tricikli - Sárga - Tolókarral
Mommies.hu 4in1 Multifunkciós Tricikli
Akciós ár27 999 Ft-tól Normál ár39 999 Ft

Neked ajánlott termékek

Tovább a termékekhez
38% kedvezmény
Babóca Borostyános BabapárnaBabóca Borostyános Babapárna
Mommies.hu Babóca Borostyános Babapárna
Akciós ár4 999 Ft Normál ár7 999 Ft
35% kedvezmény
kismama párna, szoptatós párna, terhes párna, szoptatós párna használata, kismama ölelő párna, Egyszínű - fehérkismama párna, szoptatós párna, terhes párna, szoptatós párna használata, kismama ölelő párna, Egyszínű - csokoládé
Mommies.hu Mommies Kismama Párna - Szoptató Párna
Akciós ár14 999 Ft-tól Normál ár22 999 Ft
31% kedvezmény
Benti Ayres-Terápiás Függő HintaBenti Ayres-Terápiás Függő Hinta
Mommies.hu Benti Ayres-Terápiás Függő Hinta
Akciós ár10 999 Ft-tól Normál ár15 999 Ft
33% kedvezmény
Hordozókendő, Rugalmas Hordozókendő, Babahordozó, Babahordozás, Hordozókendő használata, pirosHordozókendő, Rugalmas Hordozókendő, Babahordozó, Babahordozás, Hordozókendő használata, szürke
Mommies.hu Babóca Hordozókendő - Babahordozó
Akciós ár11 999 Ft-tól Normál ár17 999 Ft
20% kedvezmény
kismama párna, pillangó kismama párna, szoptatós párna, terhes párna, szoptatós párna használata, Hamvas lilaPillangó Kismama Párna
Mommies.hu Pillangó Kismama Párna
Akciós ár11 999 Ft Normál ár14 999 Ft
49% kedvezmény
Buildmaster Kreatívasztal - Multifunkcionális Asztal ÉpítőkockákkalBuildmaster Kreatívasztal - Multifunkcionális Asztal Építőkockákkal
Mommies.hu Buildmaster Kreatívasztal - Multifunkcionális Asztal
Akciós ár17 999 Ft-tól Normál ár34 999 Ft
43% kedvezmény
Rugalmas KanapéhuzatRugalmas Kanapéhuzat
Mommies.hu Rugalmas Kanapéhuzat
Akciós ár7 999 Ft-tól Normál ár13 999 Ft
33% kedvezmény
Mommies Natura Borsmentás Légzéskönnyítő GyógypárnaMommies Natura Borsmentás Légzéskönnyítő Gyógypárna
25% kedvezmény
Ergonomikus Babahordozó, 3 pozíciós Ergonomikus Babahordozó, ZöldErgonomikus Babahordozó, 3 pozíciós Ergonomikus Babahordozó, Kék
Mommies.hu Ergonomikus Babahordozó
Akciós ár14 999 Ft Normál ár19 999 Ft
30% kedvezmény
4in1 Multifunkciós Tricikli - Sárga - Standard4in1 Multifunkciós Tricikli - Sárga - Tolókarral
Mommies.hu 4in1 Multifunkciós Tricikli
Akciós ár27 999 Ft-tól Normál ár39 999 Ft
33% kedvezmény
Babóca Zenélő JátszószőnyegBabóca Zenélő Játszószőnyeg
Mommies.hu Babóca Zenélő Játszószőnyeg
Akciós ár11 999 Ft Normál ár17 999 Ft
32% kedvezmény
CsodaKuckó Függő CsepphintaCsodaKuckó Függő Csepphinta
Mommies.hu CsodaKuckó Függő Csepphinta
Akciós ár16 999 Ft-tól Normál ár24 999 Ft