16.990 Ft14.990 Ft

A várandósság minden nő életében a legcsodálatosabb időszak. Boldogan, kiegyensúlyozottan, szinte lebegve telnek a hetek, az örömteli várakozás jegyében. A korábban mindennapos stressz nyom nélkül tűnik el, helyét szinte angyali nyugalom és kedvesség veszi át. Harmónia és szépség sugárzik a leendő anyukából, és otthonából egyaránt.

Te is valami ilyesmit képzeltél
a babavárásról álmodozva?


Az őszinte öröm, és az, hogy a kismama-lét az élet egyik legnagyobb csodája, szerencsére nem vitatható! De ha hónapokig álmatlanul forgolódsz éjszakánként, összetörten és fájó tagokkal ébredsz reggelente és idővel a délutáni szieszta is kínszenvedéssé válik, senki se várja azt, hogy gyengéden sugárzó istennőként mosolyogj úgy nagyjából negyven héten át! (Ez egyébként sem lehet elvárás, sőt! Persze ha mégis így alakul, örülj neki!)


És ha az ágyban és a kanapén szaporodó - pocakot és egyéb testrészeket kitámasztani hivatott – párnák és pót-paplanok ellenére egyre rosszabb a helyzet, és már a kedvesed is táskás szemekkel indul neki a reggeleknek, akkor ideje beszerezned a MOMMIES kismama párnáját. Persze még jobb, ha már az első hónapokban használod, és extra kényelemmel és kényeztetéssel indítod a várandósságot a kezdetektől!


A testet gyengéden körülvevő, szuperkényelmes párnát ölelve, amellett, hogy ellazultabban tudsz pihenni, a növekedő pocak mellett a nyakad, a derekad, a térded és bokád kényelmes, gerinc-, illetve ízületkímélő alátámasztást kap. És ez nem csak kismamaként hasznos, hanem a baba születése után is, és nem kizárólag szoptatáshoz, vagy altatáshoz, sőt!


A babázós időszakot követően gyakran az édesapáknál, vagy nagyszülőknél köt ki a párna, hiszen jó szolgálatot tesz derék- és hátfájósoknak, ízületi problémákkal, krónikus fájdalmakkal küszködőknek is. Stabilan megtámasztja a szükséges pontokat, így csökkentve a terhelést a fájdalmas ízületeken, és egyben megakadályozza a test kicsavarodását, biztosítva az egyensúlyt alvás közben.


A nappali lazításnál szintúgy megnyugtató társ, puha, de mégis határozott tartásával kényelmesebbé válik az olvasgatás, tévézés, vagy akár a délutáni szieszta, így időnként a nagyobb gyerekek is szemet vetnek a párnára.  

Kényelmes alvás és pihenés
minden élethelyzetben

Kismamaként a csontok és ínszalagok átrendeződése és a baba növekedése jelentős terhet ró a derékra, keresztcsontra és a teljes medence környékre, az időnként görcsölő, dagadó, vizesedő lábakról és ízületi fájdalmakról nem beszélve. 35-40 év felett ezek a nehézségek sokszor fokozottan jelentkeznek, a derékfájás ilyenkor már egyébként is mindennapos lehet a terhességet megelőzően is. 


A várandósság utolsó hónapjaiban szinte lehetetlenné válik a kényelmes alvás és fekvés, hiszen a nagy pocak hanyatt fekve nyom, oldalt pihenve lehúz, a hason fekvés pedig már csak egy elérhetetlen álom. Az ölelős párnába befészkelődve viszont minden kritikus pont stabil alátámasztást kap, így ellazultan lehet pihenni a legnagyobb pocakkal is, ráadásul a felpolcolt lábak miatt csökkenhet a vizesedés és lábfájás. 


A hozzá kapható kiegészítővel használva a hason fekvők is komfortosan tudnak lazítani. A kanapén ücsörögve szintén remek támasztékot nyújt a deréknak és a karoknak, a további elrendezési lehetőségek száma pedig sokrétűen variálható a párna univerzális formájának köszönhetően.

A baba érkezése után nagy segítséget nyújthat a szoptatásban, fekvő- és ülő helyzetben egyaránt puhán megtartva a picit. Sokan legurulás gátlóként használják, a baba köré téve biztonságos védelmet nyújthat az ágyban, vagy a heverőn.


Kockázatos pillanat, amikor a férfiak először kipróbálják az ágyban hagyott párnát. A kényelmesebb pihenés náluk is garantált, így a szülést követően egyre gyakrabban köt ki az ő térfelükön az ágyban, és a nappali sziesztánál, olvasgatásnál, laptopozásnál szintén előszeretettel használják.


A nagyszülőknek, idősebb rokonoknak és alvásproblémás barátoknak általában a kismamák mutatják meg először a terméket, az első kipróbálás után viszont már egymásnak ajánlgatják a párnát. Az ízületi fájdalmakkal, gerincproblémákkal küzdők végre kényelmesen, a megfelelő pontokon jól alátámasztva tudnak aludni, ami sokszor a legjobb matraccal sem sikerül, például oldalfekvésben alvók esetén. Keringési problémák esetén sokat segíthet a felpolcolt láb, idősebb használók is csökkenő vizesedésről és dagadásról számoltak be.


Miért a Mommies kismama párna
a tökéletes választás?

A MOMMIES kismama párna végleges formája és mérete hosszas próbálgatást és tesztelést követően született meg. Az anyagválasztásban sem kötöttünk kompromisszumot, 24 féle színben és mintában kapható, cserélhető pamuthuzata mellett az antiallergén és atkásodásmentes belső rész is mosógépben mosható. 


A párna tölteléke selymes tapintású, szilikonizált poliészter töltőgolyó. Az apró, vattapuhaságú, habosított golyócskák kiváló szerkezete miatt a velük töltött textil termékek felülete egyenletes és sima, használat során a töltőanyag szinte észrevehetetlen mértékben esik csak össze. A mosógépben történő mosás sem okozhat gondot, hiszen más anyagokkal szemben a szilikonizált golyócskákkal töltött termék megőrzi formáját, nem deformálódik el. 


Fontos tudnivaló a töltelék kapcsán az is, hogy más gyártók párnáival ellentétben az általunk készített termékek nem zizegnek a használat során, hiszen éberebb, mocorgós alvók esetén a zörgés szinte lehetetlenné tenné a kényelmes pihenést.

Hogyan használd a terméket?

Oldalfekvésben, a fej, a kismamapocak és a láb felpolcolásával


Ugyanebben a pózban feltámaszkodva, szoptatáshoz


Hason fekve, a hozzá kapható szuper kiegészítővel


Ülve magad köré tekerve, megtámasztva a derekat és szoptatásnál a babát


Hanyatt dőlve, a fejet és karokat alátámasztva „fészekként”, például olvasáshoz


A földön ülve, a falnak dőlve hát- és nyaktámaszként használva a párnát

És bármilyen pozícióban, ahogy a legkényelmesebb Neked és a babának!

Miért a Mommies kismama párna
a tökéletes választás?

  • könnyen formálható, hogy a lehető legkényelmesebb fekvést biztosítsa
  • gyengéden tartja a fejet, kényelmesen a nyak alá simulva
  • gerinc- és ízületkímélő alátámasztást biztosít kismamáknak, derékfájós, vagy ízületi gyulladásban szenvedő használóknak
  • a láb felpolcolásával csökkenti a vizesedést, dagadást, a terhesség során és vérnyomásproblémáknál egyaránt
  • kényelmesen megtámasztja a pocakot az egész terhesség során
  • a nagyfokú kényelemnek és biztonságérzetnek köszönhetően nagyobb ellazulást biztosít alvásproblémák esetén
  • puhán megtámasztja szoptatás közben és pihenéskor a babát
  • szilikonizált poliészter töltőgolyó tölteléke miatt a használat során is formatartó, és nem deformálódik el mosást követően sem
  • 100% pamut huzatának és speciális töltőanyagának köszönhetően nem izzadsz bele a meleg nyári estéken sem
  • tisztítása egyszerű, a cserélhető huzat és a töltet is mosógépben mosható
  • antiallergén, atkásodásmentes
  • évekig használható a cserélhető huzatnak és a tartós tölteléknek köszönhetően
  • 100% Magyar termék


Termék tulajdonságok:

Típus: Kismama párna, szoptatós párna
Méret: 135 cm * 75 cm
Huzat: 100% pamut, levehető, cserélhető, 40 C fokon mosható
Bélés: antiallergén, atkásodásmentes, 40 C fokon mosható
Töltőanyag: formatartó szilikonizált poliészter töltőgolyók
Származás: 100% Magyar termék

Gyakran ismételt kérdések

Milyen anyaggal van töltve a párna?

Szilikonizált poliészter töltőgolyóval. Az apró, vattaszerű, habosított golyócskák kiváló szerkezete miatt a velük töltött textil termékek felülete egyenletes és sima, a mindennapos használat során a töltőanyag egészen minimálisan esik csak össze. A mosógépben történő mosás sem okozhat gondot, hiszen más anyagokkal szemben a szilikonizált golyócskákkal töltött termék megőrzi formáját, nem deformálódik el.

A Mommies töltőanyagai antiallergének, és atkásodás-mentesek.

Zörgős, zizegős a párna töltőanyaga?

Nem! A párnáink töltéséhez szilikonizált poliészter golyót használunk, ez olyan puha, mint a vatta, de tömörebb annál és megtartja a formáját, nem esik össze a használat során. (Nem összekeverendő a hasonló megnevezésű, más gyártók által gyakran használt, gyengébb minőségű töltőanyaggal, amely hamar elveszti formáját és tartását, nagyon melegít, és minden apró mozdulatnál zizegős hangja van.)

Tudok vásárolni extra huzatot a Mommies kismama párnához?

Igen, 100% pamut huzatunk cipzárral nyílik, levehető, mosható, cserélhető. A Mommies oldalán rengeteg színben és mintában tudsz csere huzatot vásárolni.

Hason fekvéshez másik párnát javasoltok, vagy kapható kiegészítő a kismama párnához?

Szerencsére nem kell több párnát vásárolnod, elegendő a kiegészítőt beszerezned! Az alábbi linken éred el a kismama párnához készült hason fekvő kiegészítőt:

Csak kismamáknak ajánljátok a terméket?

Nem! A kismama párna több funkciós, így számtalan probléma esetén javasoljuk használatát. Gerinc- és ízületkímélő alátámasztást és kiegyensúlyozást biztosít hát- és derékfájós, vagy ízületi gyulladásban szenvedő használóknak. A láb felpolcolásával csökkenti a vizesedést, dagadást, kellemetlen tüneteket vérnyomásproblémák esetén. Alvászavaroknál segíti az ellazulást, mélyebb pihenést. És akkor is ajánljuk termékünket, ha csak egy kis extra kényelemre vágysz!

Vélemények

Vissza az oldal tetejére
Promo box

Valaki épp most vásárolta:

Product name

info info