Leírás
7 az 1-ben tolható, összecsukható, előre és hátrafelé néző gyerek tricikli fogantyúval 1-6 éves korosztály számára.
A gyerekek pillanatok alatt kinőnek mindent, nem hiába halmozunk fel megannyi játékot és sporteszközt, főként az óvodás koruk alatt. Érdemesebb ilyenkor olyan játékokra beruházni, amelyek multifunkciósak és állítható a méretük. Ezek akár évekig is kitartanak és a gyerkőc meg sem unja, mert ahogy nő, úgy változtatható a járgány mérete és funkciója. Évről évre újdonságot jelenthet ugyanaz az eszköz, a szülők legnagyobb örömére.
Ilyen praktikus és ötletes kivitel a 7 az 1-ben tolható, összecsukható, előre és hátrafelé néző gyerek tricikli fogantyúval, amelyet az 1-6 éves korosztály számára fejlesztettek ki.
A tricikli baba mérettől kisiskolás méretig változtatható. Először a picik a szüleikkel szembe fordulva ülnek, és még pedálozniuk sem kell, mert anyuka vagy apuka tolhatja őket. Az ülés megfordításával már szemlélődhetnek a felfedezni vágyók.
A pedál, az UV-biztos napernyő és a fogantyú is pillanatok alatt fel- és lekapcsolható, ezáltal egészen egyszerűen változtatható az összecsukható tricikli funkciója. Emellett pedig még számos, jelentős előnnyel rendelkezik:
7 az 1-ben tricikli: méretben állítható, így sokáig elkíséri gyermekedet a közös sétákra, és nem csak a játékban lesz társa, hanem a fejlődésben is. Az összecsukható tricikli használata fejleszti a motoros készséget, az egyensúlyérzéket, illetve növeli a kicsik önbizalmát, bátorságát és felfedező vágyát. 1-6 éves korcsoport számára ajánlott.
Többfunkciós: A piros gomb megnyomásával lecsukhatod a pedálokat, így nincs szükség a hajtásra, a kicsi egyszerűen az ülés alatti lábtartón pihentetheti a lábát.
Megfordítható ülés: Az ülés állítható és forgatható, így a kíváncsi baba előre nézve szemlélődhet vagy a szülőkkel szemben is utazhat. A több pozícióban állítható háttámla 110°-ról 145°-ra és 155° a menetiránynak háttal való ülésnél, így biztosítva a kényelmes, tökéletes pozíciót az utasának.
Biztonságos és kényelmes: 3 pontos Y-biztonsági öv és levehető kartámasz, fékek a hátsó kerekeken, napellenző, és a 360°-ban fordítható esernyőtartó biztonságos és gondtalan utazást garantálnak. A minden felületen helytálló gumi kerekek megfelelően rugalmasak, hogy zökkenőmentes élményt biztosítsanak a kicsinek mindenféle terepen, a füves pályától a térkőig.
Könnyen használható: A fogantyú több fokozatban állítható, így igazítható a szülők magasságához. A karfa gyorsan kinyitható a piros gomb megnyomásával, ezáltal a gyermeked könnyen be- és kiszállhat.